Az út Biokovo parkba

3-ik napunk reggelén korán keltünk. Már rég kinéztem a mai napunk úti célját a Biokovo hegyet és annak legmagasabb pontját (Sveti Jure), ami Horvátország legmagasabb pontja is. Házinénink nem ajánlotta, hogy oda menjünk, mert szerinte nehezen megközelíthető a keskeny út miatt. Ez persze engem nem tántorított el. GPS szerint 26km-re van a hegycsúcs és kb 40 perc alatt érünk oda. Reggelizés nélkül elindultunk és útba ejtettük a pékséget is Baska Voda-n. Épp a Biokovo park bejáratánál fogyott el a reggelink. A bejáratnál egy bódé volt. Először csak elhajtottam a bódé mellett és a visszapillantó tükörben vettem észre, hogy egy őr kirohan a bódéból és utánam szalad és csápól a kezével. Rükvercbe kapcsoltam és visszagurultam megkérdezni, hogy ugyan már mit akar. Hát azt, hogy fizessünk. Nem túl egyértelműen, de azért jelezték, hogy ez bizony fizetős mulatság, de ez a kocsiból nem volt egyértelmű. Mindenesetre fizettünk és gurultunk is tovább. A park bejáratától még 11km-re volt a csúcs. ezt akkor el sem hittem. Eleinte könnyedén lehetett gurulni az aszfaltozott úton. Majd egyre vékonyabb és vékonyabbá vált az út. Egy helyen lovak, meg tehenek lassították a haladásunkat. Úgy kellet kiszállnom és a lovakat arrább terelnem, hogy el tudjunk mellettük gurulni. A tehenek már ismerték a járást és szépen az út szélén elbandukoltak a kocsim mellett. Odafele menet 2 mikrobuszt is utolértünk akik nagyon előzékenyen lehúzódtak és elengedtek minket, látván, hogy mi gyorsabbak vagyunk. 6-8 szembejövő autóval is találkoztunk. Mind ebből max 1 ha külföldi volt a többi horvát rendszámú jármű volt és bizony néha nehézkes volt megoldani, hogy elférjünk egymás mellett. Kb 300-500m-enként volt arra lehetőség, hogy 2 autó elférjen egymás mellet. Előfordult, hogy nekem kellett 200m-t is tolatnom, hogy elengedjem a szembejövőt. Jellemzően előzékenyek voltak itt is a sofőrök. Gyakorlottabb helyi sofőrök akkor is elindultak hátra, mikor nekem kellett volna kevesebbet tolatni, viszont nekik sokkal gyorsabban ment a tolatás mint nekem. Azért nem volt nagyon vészes a feljutás, de nem árt ha a család gyakorlottabb sofőrje ül a volán mögött és esetünkben nem a kedves feleségünk próbál meg felhajtani.

A csúcson:
Felérve még nem volt fennt autó. Mi voltunk az elsők. Hurrá. Nem volt gond a parkolással. Fennt nincs sok parkoló Kb 10 autó ha meg tud állni. A többiek már csak úgy, hogy blokkolják a korábban érkezőket. A parkolás ingyenes. A látvány elképesztő volt. Érdemes ide korán jönni, mert semmi árnyék nincs fent és később a parkolás is nehezebb, a tömegről nem is beszélve. Mi olyan 8:30 körül értünk fel a csúcsra és 1 órát töltöttünk fent. Körbejártuk a csúcsot, készítettem néhány panoráma képet és el is indultunk vissza a kocsihoz. Mire végeztünk a 2 mikrobusz is felért és még pár család saját autókkal.

Hazaút:
9:30 kor már egész kis tömeg kezdett összegyűlni odafent. Voltak kerékpárosok is. Mondták, hogy 3 óra alatt tekertek fel a csúcsra. Hát nem semmi. Adtam nekik vizet és elindultunk lefelé. Már nehezebben haladtunk. A szembejövő forgalom elég erős volt. Kb olyan 20-25 autó jött szembe. Lefelé menet az összes kiszögelésnél, ahol meg lehetett állni megálltunk és fényképeztünk. Kb olyan 11-órára értünk haza. Készítettünk ebédet és evvel el is ment a délelőtt.

Strandolás:

Délután strandolni mentünk. Ugyanúgy a Brelai strandot választottuk és szokás szerint gumicsónakkal kihajóztunk. Egy pár fiatal Brela jelképéről a szikláról ugrált lefelé. Persze én is kipróbáltam és én is ugrottam 1-et.

Séta és vacsora:
Miután elfáradtunk a vízben, összecsomagoltunk bepakoltunk a kocsiba és sétáltunk egyet a parton, a kikötő felé. Itt sok étterem és büfé illetve sörözők, pizzázók vannak. Több olyan hely volt, ahol az étlapon képekkel illusztrálták a választékot és az árak is elviselhetőbbnek tűntek. Leültünk egy asztalhoz és megvacsoráztunk. Az asztalunk mellett egy ukrán srác ült egyedül és amíg feleségem a mosdóba ment a fiammal az ukrán sráccal elkezdtem beszélgetni.....mutogatással. Csak megkérdeztem tőle, hogy mit eszik....nem értett se angolul, se németül de nagyon kommunikatív volt és azért a mutogatással így is megértettük egymást. Végül megkínált a sós minihalából. kb úgy lehetett enni mint a csipszet. Ez volt a legolcsóbb étel az étlapon és egy nagy tányérra öntöttek vagy 200db ilyen kis aprócska sült halat. Jó sós volt, jól passzolt a sörhöz. Egy ilyen tányér elég vacsorára.

Mi viszont egy egész grillcsirkét ettünk és még egy adag sült krumplit kértünk ki. Teli hassal bóklásztunk még egy kicsit a parton. fagyiztunk egyet, dobáltuk a kavicsokat a tengerbe és fényképeztünk. Így szépen eltelt ez a nap is és ma este sem volt gond az alvással.

Költségek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.